Térségi angol verseny nyolcadikosoknak

2011. március 31.

Térségi Angol  Verseny  Nyolcadikosoknak

 

A keddi verseny folytatásaként  március utolsó napján sor került a környék nyolcadikosainak megmérettetésére is angol nyelvből. A verseny felépítése hasonló volt a hetedikesekéhez, csak minden  rész kicsit több és nehezebb feladatot tartalmazott. A szóbeli itt is a nagy létszámú  zsűri-  melynek elnöke Mészáros István, az Oxford Kiadó képviselője volt- , valamint a többi versenyzőtárs és vendég előtt zajlott, ami nem kis feladat lenne még egy felnőttnek sem. A versenyzők azonban kitettek magukért, s olyan szoros verseny alakult ki , hogy például  az első három helyezett között csak 1-1 pont volt a különbség, de az őket követők  sem sokkal maradtak le.

A verseny megrendezéséhez anyagi vagy tárgyi  segítséget nyújtott az Oktatásért Közalapítvány, az Oxford UP Kiadó, az Óvodánk és Iskolánk Gyermekeiért Alapítvány.

Szeretnénk köszönetet mondani még az SZMKnak  (Csjernyikné Betkó Mónika, Markovicsné Kovács Éva, Panyorné Őszi Katalin, Simonovicsné Lovas Marianna) a finom süteményekért, valamint mindenkinek, aki hozzájárult segítségével a verseny sikeres lebonyolításához.

 

Íme a részletes eredmény:

 

Helyezés

Versenyző neve

Iskola

Felkészítő tanár

1.

Papós Ádám

Makó JAG

Medveyné Nagy Csilla

2.

Pokorádi Andor

Tótkomlós Jankó J.

Benyóné Kovács Bettina

3.

Szirbik Bence

Makó Kálvin

Bálint Józsefné

4.

Szabó Dániel

Makó Almási

Viasz-Kádi Edit

5.

Gera Imre

Nagyszénás

Dobrókáné Tóth Olga

6.

Baljer Attila

Mezőhegyes

Bihari Katalin

7.

Dán Annamária

Makó JAG

Medveyné Nagy Csilla

8.

Csjernyik Tímea

Pitvaros

Szüllőné Cződör  Mária

 

Fekete Rebeka

Mezőhegyes

Bihari Katalin

 

Zádori Bence

Makó Almási

Simon Judit

9.

Kelemen István

Makó Bartók

MadarászÉva

10.

Rudish Ferenc

Makó Kálvin

Bálint Józsefné

11.

Kiss Rita

Pitvaros

Szüllőné Cződör  Mária

12.

Antal Orsolya

Tótkomlós- Szlovák

Lehoczki Csilla

 

Beke Dávid

Makó Bartók

MadarászÉva

13.

Csonka Patrik

Makó Szignum

Rácz Csabáné

14.

Abonyi –Tóth Adrienn

Tótkomlós Jankó J.

Benyóné Kovács Bettina

15.

Ambrus István

Kiszombor

Nagy-György Ágnes

16.

Szűcs András

Makó Szignum

Rácz Csabáné

17.

Kerekes Luca

Apátfalva

Pojcsik József

18.

Varga Zsolt

Tótkomlós- Szlovák

Lehoczki Csilla

19.

Szegedi Evelin

Apátfalva

Pojcsik József

20.

Rácz Máté

Kiszombor

Nagy-György Ágnes

 

2011. március 30.

 

Szüllőné Cződör Mária

A verseny szervezője


2011-03-31 21:51